Lucernááát???
2015. június 02. írta: Proctoline Klinika

Lucernááát???

kecske-legel-bokor.jpgA közösségi oldalakon megjelent posztjaink egyikére ezt a kommentet kaptuk:

„Az aranyér is, mint szinte minden más betegség megfelelő életmóddal megelőzhető, ha már kialakult gyógyítható. Én lucernát szedtem és évek óta tünetmentes vagyok.”

Elgondolkodtató.

Felvet néhány kérdést ez a kis kétsoros.

Valóban megelőzhető és gyógyítható megfelelő életmóddal az aranyér?

Milyen élelmiszerek/kiegészítők/ételek fogyasztása eredményezhet tünetmentességet?

Nos, a megelőzés és gyógyítás témaköréhez meg kell vizsgálni, hogy milyen összetevők okozzák az aranyér kialakulását.

  1. Ezek az okok lehetnek valóban életmódbeli, szokásbeli okok. Ilyenek például a már gyermekkorban kialakult székletvisszatartás rossz szokása, vagy a kevés élelmi rostot tartalmazó ételek fogyasztása.

Gyakran ezek civilizációs ártalmakra vezethetők vissza – pl. sokat ülünk munka közben, autóvezetés közben, félkész vagy készételeket fogyasztunk, kevesebbet rágunk, kevés a mozgásra fordítható időnk, stb.

  1. Okai még az aranyér kialakulásának alkati tényezők. Lazább kötőszöveti állomány, öröklött anatómia ugyancsak aranyérhez vezet. Az életkor kitolódása szintén ok. Hiszen 50+, 60+ esetén a szervezet elkerülhetetlenül öregedni kezd, a szövetek tartása megváltozik, az évtizedeken át viselt gravitáció elkezdi éreztetni hatását és megjelennek az aranyeres panaszok.
  2. Vannak, akik jellegzetes munkakörük vagy élethelyzetük miatt nehezen kerülhetik el az aranyér kialakulását. Például a nehéz fizikai munkát végzők, vagy a megterhelő sportokat űzők, vagy a várandós anyák kismedencéje olyan mértékű terhelésnek kitett, hogy a legnagyobb körültekintéssel és tudatossággal kerülhetik csak el az aranyeres panaszok kialakulását. 

A fenti okok közül bizony az alkati és a munkakörük vagy várandósságuk miatt panaszokkal küzdők bármennyire is szeretnék, legfeljebb törekedhetnek arra, hogy elkerüljék az aranyér kialakulását. A korral járó tünetek szintén nehezen kivédhetők.

Hát akkor mégis, mivel lehet elejét venni az aranyér kialakulásának?

Először is nem lehet. Pontosabban nem lehet minden esetben.

ÁM! Mindent meg kell tenni az érdekében. Mi is az a minden?

  1. Táplálkozás

Nézzük ezt a rostos kérdést! Mitől hat pozitívan a rost a végbélbetegségekre?

Mivel az élelmi rostok egyik jellemzője az, hogy nagy mennyiségű vizet képesek felvenni, és ennek hatására megduzzadnak, ezért két dologra képesek a széklettel kapcsolatban. Megnövelni a térfogatát és fellazítani az állagát. Innentől kezdve pedig már érthető is jótékony hatásuk mechanizmusa – a laza és nagy mennyiségű széklettől a végbél könnyebben, kevesebb erőlködés és sérülés nélkül szabadul meg. És ha rendszeresen történik ez vele, bizony meghálálja, kevesebb tünetet produkál. ÁM! Víz nélkül ellenhatást ér el – mintegy beragad, bekövül az utolsó bélszakaszba.

A képlet tehát egyszerű – rost és víz!

A megjegyzésben írt lucerna diéta tehát csak vízzel együtt bizonyulhat hathatósnak, és további kérdéseket vet fel – bizonyos étrend kiegészítők és diéták hatásának kérdését. És ez a téma is megér majd egy "misét"

  1. Mozgás

Kell magyarázni? Izmaink rugalmasságát a bennük lévő elasztán biztosítja. Ami kizárólag mozgás hatására keletkezik bennük. Ha pedig van rugalmasság, akkor nincs törés, repedés és sérülés. Ha van mozgás, akkor van rugalmasság.

Persze, nem a rigid, merev erőgyakorlatokról beszélünk, ami tovább merevíti az izmokat, ráadásul olyan terhelést mér a kismedencére, aminek az képtelen ellenállni.

Sok séta, gyors gyaloglás, úszás, kismedencét kímélő gyakorlatok – de legfőképpen az intim torna (Czeglédi Andi sokat tud erről mesélni) hosszú ideig megvédhet minket az aranyeres fájdalmaktól

  1. Tudatosság

És mindennek az eredője a tudatosság. Étkezésben, mozgásban, életmódban, szokások kialakításában. De erről majd legközelebb…

A bejegyzés trackback címe:

http://aranyerbetegseg.blog.hu/api/trackback/id/tr628324016

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.